Aki ismer, tudja rólam, hogy nem rajongok a töltött káposztáért. Esetleg a jó kis szabolcsi nyári töltött változatáért. A kisfiam ezzel szemben nagyon szereti. Az történt, hogy kaptunk egy szép fej káposztát, és jött az ötletelés, hogy mi készüljön belőle. Most Patrik sem kívánta a töltött káposztát, a káposztás tésztát annál inkább, viszont nem volt kedvem káposztát reszelni... Így lett a káposztából ez a tekercs, sok hússal, szalonnával, ami végül mindannyiunknak nagyon ízlett! :)
Hozzávalók (4 adag):
1 fej 1 kg-os fehérkáposzta
50 dkg darált hús
5 dkg füstölt szalonna
25-30 dkg szeletelt bacon
1 kis fej vöröshagyma
1 tojás
2 ek zsemlemorzsa
3 ek olaj
1 kis doboz paradicsompüré
1 kk pirospaprika
majoránna
só
bors
A káposzta nagy külső levelei közül nyolcat leszedtem, és sós vízben megpároltam. A többi levelet csíkokra vágtam.
A füstölt szalonnát apró kockákra vágtam, kiolvasztottam a zsírját, az apróra vágott hagymát megpirítottam benne. Ezt a húshoz adtam, és a tojással, zsemlemorzsával, a fűszerekkel összegyúrtam, majd négyfelé osztottam, hengert formáztam belőlük. A hengereket két-két egymásra fektetett káposztalevélbe csomagoltam, ezeket pedig a baconszeletekkel tekertem jó alaposan körbe.
A megforrósított olajon körbesütöttem a hústekercseket, kevés vizet öntöttem alá, befedtem a maradék káposztával, megsóztam, és kb. 1 órán át lassan főztem. Ezután a zsírjára sütöttem, belekevertem a levébe a paradicsompürét és összeforraltam vele.
Tejföllel meglocsolva, kenyérrel tunkolva ettük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése